Sarkanyhajo 20190517 wide

Hűvös, szeles, cseppet sem tavaszias időjárási körülmények között rendezte meg a Sport Iroda és Létesítmény Központ, a KE-llemes Desedai Sportdélután keretében az egyetemi sárkányhajós versenyt a Desedán, 2019. április 29-én.

A megmérettetésre 5 csapat nevezett. Az idei évben egy hajó állt rendelkezésre, így minden egység kettő-kettő futamot teljesített időre, a 200 méteres távon. A hajók 10-12 fős legénységgel, egy-egy kormányossal és dobossal kiegészülve kezdték meg az erőpróbát. Először az AKK oktatói-hallgatói csapata szállt hajóba és 1 perc 15:65 másodperces alapidővel csapott a célba. Az indulók között köszönthettük a PK Tanító szak - Testnevelés műveltség-területes és Óvodapedagógus hallgatói csapatait, az öregdiákokat, valamint az aerobic edzésre járó hölgy hallgatókból verbuválódott alakulatot. Az első futamokban minden egység próbált ismerkedni a pályával és alkalmazkodni a kifejezetten kellemetlen, hűvös időhöz, hiszen a 10 fokot sem érte el a levegő hőmérséklete. A második körben egymást múlták felül a csapatok, hiszen mindenki javítani tudott első idején és a tesis hallgatók 1:02:48-as óriási pályacsúccsal szerezték meg összesítésben a második helyet. A győztesek az öregdiákok lettek, mindössze 7 tizedmásodperces különbséggel. A dobogó harmadik fokára az AKK együttese állhatott fel. A negyedik helyet az aerobicos lányok szerezték meg, megelőzve az óvós hölgyeket. A kiváló hangulatú versenyen a tavalyi után második alkalommal álltak rajthoz egyetemünk oktatói és hallgatói, a következő sárkányhajós összecsapásra még több csapatot várnak a szervezők.

A résztvevőknek gratulálunk!