Deseda Félmaraton a jótékonyság és összefogás jegyében

A Szent István Egyetem minden campusa és az intézmény vezetője, Prof. Dr. Gyuricza Csaba rektor is részt vesz szeptember 26-án, a Deseda Félmaraton jótékonysági futóversenyen – hangzott el csütörtökön, a Kaposvári Campuson tartott sajtótájékoztatón. Az eseményt immár hatodik alkalommal rendezi meg a MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred. Az idei év különlegessége, hogy a Kaposvári Campus Testnevelési és Sportközpont elnyerte a félmaraton MEFOB rendezési jogát, így a megmérettetés egyben egyetemi bajnokság is.

A Deseda Félmaraton célja nem kizárólag a honvédelmi pálya és mozgás népszerűsítése – hangsúlyozta a csütörtöki sajtótájékoztatón a főszervező MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred parancsnoka.

"Ez egy nevezési díj nélküli futóverseny, viszont bárki adományozhat a Kaposi Mór Oktatókórház Mosdósi Gyermekrehabilitációs Egysége számára. Tavaly több mint 1 millió forintot gyűjtöttünk össze. Bízunk benne, hogy idén még ennél is több adomány érkezik majd"

– mondta Gavlik Péter ezredes.

Kaposvár városa elkötelezett az egészséges életmód és a sport mellett, így nem véletlen, hogy kezdetektől fogva támogatja az eseményt.

"Kaposváron az elmúlt években nagyon komoly infrastrukturális fejlesztések valósultak meg ezen a területen. A sportlétesítményeket azonban élettel kell megtölteni! Ebben nagyon nagy segítséget nyújt számunkra a Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred és a Szent István Egyetem"

– hangsúlyozta Borhi Zsombor, Kaposvár alpolgármestere.

Az idei év kuriózuma, hogy a verseny egyben egyetemi bajnokság is.

"Komoly sportdiplomáciai sikert jelent, hogy a Szent István Egyetem Kaposvári Campus megnyerte a rendezés jogát, így öt év után újra lesz félmaraton MEFOB. Nagyon örülünk, hogy társszervezőként részt vehetünk egy ilyen nagyszabású, színvonalas verseny lebonyolításában"

fogalmazott Szerb György, a Szent István Egyetem Kaposvári Campus Testnevelési és Sportközpont igazgatója. Az egyetemi bajnokságban 16 érmet osztanak majd ki a résztvevők között, akik egyénileg és csapatban is teljesíthetik a távot.

A sportesemény az augusztus 1-jén megalakult Szent István Egyetem életében is kiemelkedő jelentőségű, hiszen a versenyen mind az öt campus képviselteti magát, ezzel is szimbolizálva az összefogást. Az oktatók és hallgatók mellett a Szent István Egyetem rektora, Prof. Dr. Gyuricza Csaba is rajthoz áll majd a szeptember 26-i, Deseda Jótékonysági Félmaratonon.